...mégis itt van a szívünkbe

Az esküvő (amin szombaton részt vettem) csodaszép volt! Minden részletéről látszott, hogy azt gondosan előkészítették, és hogy abban benne van egészen Isten és az ifjú pár! :)
A legjobban az tetszett talán, hogy a szentbeszédet egy ismerős atya mondta Csanádnak és Eszternek és a prédikáció végén egy mesét mondott el; L. Ervin: Rácegresi és Pácegresi című meséjét, ami a boldogságról szól. Itt megtaláljátok, nagyon szép!!
/Azért is örültem, mikor hallottam ott a templomban ezt a mesét, mert azt a meséskötetet kapta tőlünk az ijfú pár, amibe ez benne van! :)/

A mese legvégén a főhős elkezdi énekelni:
"Csodaország, jaj de messze,
mégis itt van a szívünkbe' "
A szertartás alatt az atya is elénekelte ezt egyszer, kétszer, háromszor, majd a negyedikre az egész templom zengte! Csodálatos élmény volt!

"Véletlen"

Pesten voltam a múlt pénteken és szombaton. Zoli adott nekem egy jegytömböt, hogy azzal tudjak majd Pesten közlekedni, de ez igazából 4 jegyből állt, és szombat du., mikor barátnőm esküvőjére igyekeztem, már csak 2 jegy maradt.

Megkérdeztem Zsófictól; érvényesítsem-e szerinte, vagy ne? Ő azt tanácsolta, felesleges, mert ahova mentem csak 5 megállónyira volt tőlük, ráadásul szombat du. van, ráadásul szeles idő, ilyenkor nincsenek ellenőrök. Ebben a dilemmában szálltam fel a helyi járatos buszra, hogy eljussak a Szent Imre templomba. Mikor leültem, észrevettem, hogy valaki otthagyta a 10 perce érvényesített menetjegyet az ülésemen. Na, de jó! Megfogtam a jegyet és 2 perc múlva jött az ellenőr! Úgy meglepődtem, hogy tátva maradt a szám, mert tudom, hogy akkor az a jegy nekem volt kikészítve! :)

Mire jó a pocsék memória?

Hát arra, hogy egyértelmű, magától értetődő dolgokon csodálkozzak, meglepődjek! :)
Tegnap, mikor a táskáim közül válogattam, akkor vettem észre, hogy az egyik, régen használt táskám belső zsebében valami van. Hát, kiderült, hogy az a valami 5000 ft! Hogy hogyan került oda, magam elől rejtettem el, vagy félreraktam- foggggalmam sincs!

És miért nem jó a pocsék memória?
Ma azért megkaptam a magamét a rossz memóriám miatt, egy közös óra tartása volt a feladat az egyik órán, amire ugyan én is készültem a magam részével, de valahogyan máshogy, mint ahogy múlt héten megbeszéltük. Olyan rossz volt, hallgatni, hogy "de hiszen megbeszéltük! tudod, múlt héten!" és semmi nem ugrott be abból, amiket mondtak...

Vajh ez kóros?

Adjak vagy ne adjak?

Győrben elég sok utcán kéregető ember van. Szobatársammal már végigbeszélgettem egy Győr- Budapest utat erről a témáról; kinek milyen jó és rossz tapasztalatai vannak a koldusokkal kapcsolatban, milyen, mikor tényleg, igazán köszönik a segítséget, és milyen, mikor jó szívvel odaadsz egy kakaóscsigát és neki az nem elég jó.
Adjak tehát, vagy ne adjak?
Nem olyan régen Zoli adott nekem ezzel kapcsolatban egy szempontot:
Mi van akkor, ha senkitől sem kap semmit? Igen, lehet, hogy piára kell neki, de az is lehet, hogy attól a kis aprótól (ami Neked igazából nem is hiányozna) függ, hogy eszik-e ma valamit, vagy sem...

...és ez elég döntő szempont volt számomra azt hiszem.

Szerepek

Múlt hétre én készültem a kedd esti lelkészségi alkalomra (igen, ez a megnevezés elég béna, névkeresés folyamatban!) és azt hiszem, jól sikerült! :)
A szerepekről volt szó. Kiválasztottam S. András egyik jó kis könyvéből egy érdekes részt, azt felolvastam "gondolatindítónak". A legjobb az volt (ezt Zsófi tanácsolta), hogy mindenki kapjon egy kört, ahol jelölje be saját magának, hogy milyen szerepekben van most, életének ebben a szakaszában.  Hát, erre nem volt elég az a 7 perc, amit szántunk, ez lehetne akár egy külön téma, hogy mennyimennyi szerepben vagyunk a mindennapi életünk során (gyerek, barátnő, lelki társ, vezető, szobatárs...). Megér talán pár percet elgondolkodni ezen...