Ihlet nélkül

Annyira képtelennek érzem maga arra, hogy írjak egy szakdolgozatot, hogy az eszméletlen! Tudom, hogy ezzel a mentalitással még annyira se megyek, mintha nem így állnék a dolgokhoz, most mégis ez van. Nem érzem magam készen erre! A határidő sürget, de azt se tudom, hogy álljak neki... Illetve tudom, mondták már páran, hogy a vázlatból kell kiindulni, de akármi mást csinálnék szívesebben, mint ezt. Nem jön az ihlet. 

Szedd már össze magad!!

Hm...

Érdekes, hogy a szakon, ahol már lassan 4 éve tanulok egészen eddig érdekes hiedelmeim voltak a csoporttársaimmal kapcsolatban. A ma délelőttömet Ildivel töltöttem, aki egy nagyon klassz, csupaszív lány és akiről egészen pár hónappal ezelőttig az ellentétét gondoltam. De ugyanez elmondható K. Zsófiról is, akivel a félév elején lettünk igazán jóba és azóta sajnálkozunk, hogy miért nem előbb? mert akkor talán ebben a koliban lehetett volna stb. és még egy jó példa erre a jelenlegi szobatársam, a magát Zsófia hercegnőnek nevező Zsófink :), akiben szintén egy nagyszerű ember ismertem meg, és akiről egészen szeptemberig fogalmam sem volt, hogy egyrészt szobatársak leszünk, másrészt, hogy hajnalig fogok beszélgetni, vagy egymást fogjuk dobálni zselésgolyóval...

Aztán elgondolkodtam azon is, amiről Biankával és Dorottyával beszélgettünk tegnap este a kedvenc kiskocsmánkban -ahova betértünk egy-egy sörre és egy őszilére-, hogy igazából ki tudja, hogy kivel lettünk volna jóba, ha mi Zsófival a kezdetektől  jobban megismertük volna egymást? Mennyire máshogy alakulhatott volna ez a pár év... Valamiért biztosan így kellett lennie...
Illetve most az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy mennyire hirtelen tudunk ítélni, sokszor alap nélkül egy-egy jelentéktelen dolog alapján. Érdekes...

Lassan egy éve...

létezik az itt látható videó, amit még anno Welcome Europe órára kellett készítenem.

Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.