Jó tanács...

Ha véletlenül a hajnali 5 órakor induló busszal mész Bécsbe és előtte este azt tervezted, hogy "majd útközben kialszod magad" és emiatt későn feküdtél le, ne ülj egy olyan ismerős mellé a buszon, akinek egész úton be nem áll a szája, mert fáradt leszel és kómás az aznapi gyakorlatodon.

Kirándulás Mödlingbe

A pénteki óráinkat összevonták és egy mödlingi utat szerveztek tanáraink a húsvéti szünet előtti utolsó napunkra. Mint írtam, egész héten esett az eső és bevallom egy fikarcnyi kedvem sem volt ilyen időben kimozdulni a kollégiumból! De végülis erőt vettem magamon és Cigdem, Maartja és Mustafa társaságában eljutottunk a Wien Meidling állomáshoz, oda ahol a többiekkel találkoztunk.Onnan felültünk egy vonatra és negyed óra múlva már Mödling vasútállomásán találtuk magunkat.

Thomas, az erasmusos koordinátorunk vezette az egész kirándulást. Megnéztük a belvárost, meghallgattuk a történetét: ez a kis város kikapcsoló helyként szolgált és szolgál most is főleg a bécsieknek, Beethoven is például itt töltött pár nyarat. Tetszett a város, nincs is messze Bécstől és kicsit hasonlít egyébként Kőszeghez. ;)

Miután megnéztük a főbb nevezetességeket, egy (tényleg)kis gyalogtúrát tettünk a környező kis erdőbe.
Útközben ha el is eredt az eső, de a szép kilátástól és mozgástól egészen megjött a kedvem és örültem, hogy elmentem :)

Ez az út egyben búcsúzás volt a dán delegációtól; Elisabethtől és Martintól, ugyanis ők másfél hét múlva végleg visszautaznak Dániába.

Délután 2-ig tartott a programunk, azután visszamentünk Bécsbe, én pedig onnan hazabuszoztam a húsvéti szünetre!
Most itthon vagyok másfél hétig! Hurrááá! :)

Lázár Ervin: Hétalvó

Hajnalodott. 

– Talpra, senkiháziak! Hasatokra süt a nap. Gyerünk dolgozni, vár a jó, frissítő munka, a csákány, az ásó, a lapát nyele, pattogjatok, álomszuszékok! – rikoltotta az Egyalvó. 

– Bizony, azonnal keljetek fel! Mit gondoltok, lustálkodásból is megéltek? – kiabált a Kétalvó. 

– Nosza, ki a jó meleg ágyacskából! – mondta a Háromalvó. 

– Ajaj, lassacskán föl kéne kelni – ásított a Négyalvó. 

– Miért nem hagyjátok az embert aludni? – méltatlankodott az Ötalvó. 

– Még alszom – mormogta a Hatalvó. 

A Hétalvó nem szólt semmit. Aludt. 


Aztán persze fölkeltek mind a heten. 


:)

Vacsora Katrinéknál

Katrinnal akkor ismerkedtünk meg, amikor a győri gyógypedagógiai főiskola hallgatóiként egy hetet töltöttünk itt, Bécsben az edTWIN projekt keretében. Azóta bécsi gyógypedesek is voltak Győrben, s mióta itt vagyok Bécsben, már több ízben találkoztunk (hm...illetve legutóbb elkerültük egymást).

Megbeszéltük, hogy este 6 órakor találkozzunk ott, ahol legutóbb (tévesen) vártam őt. Ezúttal megtaláltuk egymást. Katrin még nem találta ki, mit is együnk vacsorára, ezért leleményesen hozott egy szakácskönyvet a bevásárlótáskájába.:) Így a boltba ötlöttük ki, hogy wokos kaját eszünk: sok-sok zöldség, szósz, rizs, husi; desszert gyanánt pedig az általam készített túró rudit esszük.

Katrin&Markus

A vártnál gyorsabban készek lettünk, mert Katrin barátja, Markus, és öccse is besegített, de már mindenki farkas éhes volt! Katrinnak amúgy 8 testvére van, ez látszik abból is, amekkora adagot főz, és amennyit esznek- teljesen otthon éreztem magam! :D Hú,de jót ettünk!
Vacsora közben sztorizgattunk, és előkerült egy finom, behűtött olaszrizling is. Elpusztítottunk szinte mindent,  és ízlett nekik a túrórudi is.
Kitalálták, hogy mikor újra fennmaradok hétvégére Bécsben, akkor elvisznek valami szép helyre kirándulni.

Előtte

(Kár, hogy nem készült egy "utána" kép- teljesen kidőltünk :))

Esik az eső, ázik a mező

A héten itt is esik. Ma délután azt hittem, hogy mehetek végre megint futni,de úgy látszik esélytelen.

Még Győrben jutottam arra a véleményre -ehhez azóta is ragaszkodom, hogy nem érdemes drága, szép esernyőt venni (,amihez érzelmileg is ragaszkodhatunk) ,mert úgyis tönkremegy.

Talán emlékeztek, mikor tavaly májusban napokig, sőt, hetekig esett az eső. Na, akkor jutottam erre az álláspontra, ugyanis akkor egy hét alatt három esernyőt tettem tönkre, illetve tett tönkre a szél.
A harmadik esernyőmet dobhattam ki szakadó esőben a kukába  bőrig ázva, csuromvizesen (talán éppen moziba mentünk), mikor a szembejövő járókelő végignézett rajtam... és odaadta a saját esernyőjét! :) Azóta se felejtem el!

Tegnap vettem 3 euróért egy esernyőt. Kíváncsi vagyok, ez meddig húzza...

Az első...

Túl vagyok életem első német nyelven történő telefonbeszélgetésén!
Anyukám már hetek óta kért, hogy hívjam fel az egyik osztrák rokonunkat, aki hétköznap Bécsben van, és beszéljünk meg egy találkozót.

Nagyon tartottam tőle, hogy a telefonbeszélgetés során valamit nem értek, vagy félreértek és ha megbeszélünk pl. egy találkozót, akkor a város vagy az ország másik végére megyek, vagy ő, vagy visszakérdezek,de akkor sem értem, ráadásul metakommunikációs eszközökkel sem élhetek...Talán gyerekesnek tűnik ez a túlzott félelem,de hivatalos ügyben, vagy ismeretlen emberekkel történő telefonálást sose szerettem...


Húztam, halasztottam (bocs Anyu...), mígnem tegnap este Mária rám írt, hogy intézzem már el, pontosabban hogy "Azonnal" intézzem el. Egy sort még nyafogtam, 50-szer végiggondoltam, hogy köszönnék, mit mondanék,ő mit válaszolna, amire én elkérném az email címét, ő megadná, letennénk a telefont, emailben még egyszer megbeszélnénk stb.

Aztán tárcsáztam. 3 és fél percet beszéltünk Petrával, kedves volt és nagyon tisztán, érthetően beszélt. Elkértem az email címét, de nincs neki, mert most változtatja meg és még nincs még meg az új...(remek) Sikeresen megbeszéltünk egy találkozót csütörtök estére a kollégiumomhoz legközelebb eső metrómegállóhoz. Kíváncsian várom a további fejleményeket...

Az egész sztoriról eszembe jutott, amit Pál Feri az egyik előadásában mondott: amitől félünk, ami elől menekülünk, arra igazából szükségünk van, hogy előbbre jussunk.  Mennyire így van!
Úgy érzem, még mindig nem győztem le a telefonálási fóbiámat, de rajta vagyok... :P

A takarító nő

Amikor a félév elején beköltöztem a kollégiumba, a takarító nő igazított útba és mondta el a szükséges tennivalókat. Elsőre szimpatikus volt.
Azóta viszont mindenhonnan (Ilditől, a többi emeletlakótól) azt hallom, hogy vigyázzak vele, mert nagyon rosszindulatú, nem szeret takarítani és mindenkinek beszól, mindenkibe beleköt.
A szintünkön lakik Susie, aki kicsit erősebb testalkatú. Neki például megjegyezte, hogy mennyire nem áll jól neki az a ruha, ami rajta van, mert kihangsúlyozza az alakjának kevésbé előnyös vonalait...(Szóval mondhatjuk, hogy közutálatnak örvend.)
Velem még nem állt le beszélgetni, mindenesetre (bátran:) kerülöm és szorgalmasan mosolygok rá. :)

Az erasmusosok csoportjához csatlakozott Imogen és Alex. Mind a ketten Angliából jöttek és itt, Bécsben csinálják a diplomájukhoz szükséges tanári gyakorlatukat. Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy Alex nem tud semmilyen más nyelven, csak angolul. Csak angolul. Annyira furcsa, nem?

Vagy csak én vagyok naiv, hogy azt gondolom, hogy az emberek, nem csak azért tanulnak nyelveket, hogy megértessék magukat, hanem hogy másokat is megértsenek? Érdekes mindenesetre..

Fától az erdőt

Szombat délután felkerekedtem megkeresni a bécsi, nagy városi könyvtárat. Ki is néztem a szokásos útvonalkeresős honlapon no meg google térképen, hogy hogyan jutok is oda. Leszálltam a megfelelő metró állomáson, a Burgasse-Stadthalle-nál, aminek elvileg a másik oldalán lett volna a keresett gigantikus méretű könyvtár. Kb. fél órát töltöttem a környék bejárásával, már-már vissza akartam indulni a metró állomáshoz, amikor feltűnt, hogy az állomás felett valami nagyonnagy létesítmény van! Na,ez volt a könyvtár...
(Jól van,na!:P)

Az ott,balra a lépcsők alatt a metró kijárata...

És ez tényleg óriási volt- rengeteg könyv, rengeteg ember, olvasótermek,  minden, mi szem szájnak ingere. Olyannyira el voltam varázsolva, hogy a nagy többórás bámészkodásban alig találtam a kijáratot (bár ezen talán kevesen lepődnek meg...). Megtaláltam a keresett szakirodalmait is,de 100%, hogy betérek még...