Tavaly nyáron, mikor Marcival a Balatonnál voltunk vittük magunkkal a bicikliket is és egy csomót tekeregtünk. Idén nyáron sem lesz ez másképpen. Tavaly ugyan csak az egyik felét tekertük le a tónak, de idén két részletben, két irányból támadjuk meg. Küldetésünk sikere érdekében Marcival elhatároztuk, hogy idén nem fognak bennünket váratlanul érni kilométerek, edzünk!
Múlt héten, egyik szerda este, miután Marci hazaért a munkából ennek megfelelően fogtuk magunkat és elindultunk biciklizni. Korábban felvetődött úti célnak Szombathely, de nehéz volt ez a nap, mondtam, hogy menjünk kicsit rövidebbet. Marci erre kitalálta, hogy menjünk Lékára. Oda is értünk, és ez a táv km-ben nem sok volt, de azért mégiscsak sikerült nekem kellemesen elfáradnom. Lékán Marci kitalálta, hogy mi lenne, ha nem ugyanazon az úton jönnénk vissza,hanem Oberpullendorf felé. Két fújtatás között beleegyeztem. Az első falu, amit érintettünk, az a Hochstrasse nevű, amit (mint kiderült) nem csak úgy viccből neveztek el "magas"-nak. Két fogamat összeszorítva,morogva megbeszéltem magammal felfelé baktatás közben, hogy soha többé nem fogok erre járni. Persze miután felértünk a faluhoz, jó ideig már csak lefelé kellett gurulnunk. Nekem persze fogalmam sem volt, merre vagyunk. Ahogy suhantunk el a falvak mellett, rátérünk a bicikliútra, ami Kőszeg felé visz minket, de valahogy sikerült egy olyan utat választani, ami zsákutcával végződött, valószínűleg valami traktorok által használt útra sikerült rákanyarodnunk. Visszafordulásról szó sem lehetett, a bicikliút ott volt tőlünk pár méterre, csak annyi volt a bökkenő, hogy egy patak választott el minket tőle. Marci volt olyan vakmerő és bátor, hoyg előre felderítette a terepet, hogyan lehet a legjobban átkelni a patakon biciklistül. Sikerült neki legfelső fokozaton átgázolnia. Utána következtem én, cipőmet levéve, mezítláb tekertem bele a vízbe. Ott is voltunk a bicikliúton. Innen már csak 1 órát kellett hazatekernünk, én már mezítláb voltam, úgy is maradtam. Végül koszosan, büdösen, fáradtam hazaértünk. Nem így terveztem személy szerint a kellemes esti bemelegítő tekerés, de jó volt és entünk vagy 50 km-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése