Tegnap, június 3-án este volt a Bécsi Filharmonikusok ingyenes nyári koncertje. Katrinnal este 8 órára a Schönbrunn U-Bahn megálló "Schloss Schönbrunn" kijárathoz beszéltünk meg találkozót. Mikor előtte e-mailben egyeztettünk, nem értettem, miért kéri el még egyszer Katrin a számomat, hiszen most tényleg elég egyértelműen megbeszéltük, hogy melyik megálló, melyik kijáratánál, hol találkozunk. Már odafele az úton gyanúsan tömve volt a metró, annyira, hogy alig kaptunk levegőt. Mikor a kijárathoz odahömpölyögtem a tömeggel, persze nem láttam Katrint, negyed órába telt, míg megtaláltuk egymást...
Onnan együtt mentünk helyet keresni, aztán később Marcus is csatlakozott hozzánk. Valahol a bal szektorban találtunk egy jónak ígérkező helyet, ahova leterítettük a magunkkal hozott pokrócot és élveztük a koncertet...többé-kevésbé. Rengetegen voltak ugyanis és mindenki másért jött. Voltak akik vízipipázni, mások kártyázni, beszélgetni és egy kis hányad azért, hogy hallgassa a koncertet.
Ezektől eltekintve szép volt a koncert. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei c. darabot adtak elő a zenészek, közbe pedig a balett-táncosok táncoltak az előadott zenére, a végén tűzijáték!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése