2011. május 11., szerda

Kint

A mai gyakorlat során az osztállyal egy kicsit kimozdultunk az osztályteremből, egész délelőtt a városban voltunk!
Elmetróztunk a belvárosig, ott megnéztük az épületeket, sétáltunk a Heldenpltazon. A gyerekek jó nagy fogócskázást csaptak a Burggartenban( eddig mi: Fr.Radl, két kistanár és én figyeltük, hogy senki ne lépjen rá a fűre -hálás feladat:). Miközben ott szaladgáltak, vagy ültek a padon, odakeveredett hozzánk egy japán turista csoport, akik nagyon rákaptak a gyerkőcökre. Valószínűleg nem igen láthattak európai gyerekeket (ráadásul mindjárt egy egész osztályra valót!), mindenki fotót akart róluk/velük. A gyerekeknek persze tetszett, hogy fényképezik őket, egyből pózoltak, mosolyogtak a kamerákba, csak mi már indultunk volna, így úgy kellett levakarni a lelkesen fényképező néniket, bácsikat. 11 körül aztán elindultunk a Neuburgba, de még utána is egy jó darabig utánunk jöttek. (Nem értem, nem láttak még fehér embert?? :D)

 A Neuburgban egy jó kis kiállítást néztünk meg a lovagkorról. Az osztály pár napja a lovagokról, a középkorról tanul, így nagyon tetszett nekik, hogy igazi páncélokat, fegyverzetet láthattak, és ráadásul a végén még fel is próbálhattak egyet-kettőt! :)

Jövő héten én fogok órát tartani, és el is jön az egyetemről a gyakorlatvezető tanárunk is, hogy megnézzen. A téma Magyarország lesz, ill. szerencsémre pár alkalommal foglalkozott velük magyartanár, így a magyar tudásukat is feleleveníthetem. Csak még azt nem tudom, hogyan...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése