Hogy örüljek 2.

Csak hétfőn tudok Pestre menni konzultálni.
Szörnyű volt a mai menü (májas rizottó :/).
Konstatáltam, hogy alig két hetem van, hogy végezzek a szakdolgozatommal.
Megnéztem egy másik, hasonló témában íródott szakdolgozatot, ami fényévekkel jobb, mint amilyen az enyém lesz.
Sejtésem szerint szörnyű lesz az elkövetkezendő két hetem.
Éjszaka valószínűleg megharaptam a számat belülről, amibe napközben folyamatosan beleharapok.
Miért nem kezdtem el időben?- és hasonló kérdések visszhangoznak a fejembe.

Hogy örüljek

Nem tudom, mikor mehetek még Pestre konzultálni.
Nem állok jól a szakdolgozatommal.
Aggódok emiatt.
Nekiállt újra nőni a bölcsességfogam.

Futás

Újra a koliban. Jól esik, hogy örülnek nekem. :) Mikor visszajöttem a könyvtárból, Peti bá, a portást örvendeztettem meg nagyon. Jó vele beszélgetni, nagyon szereti a fiatalokat és szeret velünk hülyéskedni. Már majdnem lebeszéltem magam a könyvtárazás utáni futásról, mikor ő biztatott, hogy nem kell sokat, csak mozogjak. És lám, elmentem és egyáltalán nem bántam meg! Egyszer mondta Mária, hogy milyen jó hátrafelé futni. Na, most én is megpróbáltam és kimondottan fárasztó. De azért legközelebb is megpróbálom.

Győrben

Írom az óravázlatokat, ismeretlen emberekkel telefonálok, egyeztetek, könyvtárazok, 2 hete lejárt könyveket viszek vissza, főzök. Este pedig szeretnék futni!

Tehén

Természetismeret órán az 5. osztállyal játszottunk memória játékot, a mindenki által ismert "tökfej"-eset, azzal a változattal, hogy állatokat kellett mondaniuk.
Azt mondtam, hogy ha valakinek nem jut eszébe, milyen állatot mondtak előtte a társai, akkor lehet neki segíteni úgy, hogy rávezetjük, elmondjuk annak az adott állatnak a tulajdonságait. A vége felé Bendzsinek nem jutott eszébe, hogy előtte Sziszi tehenet mondott. Erre súgás a többiektől: KÉK színű, nagy...
De lám a mai napomnak is volt értelme! :)

Ütemterv

Annyira béna vagyok a tennivalók megítélésében; mi az, amit nem tűr halasztást, mi az, amivel még igazán ráérek. Illetve van némi fogalmam, de valahogyan mindig azokat a dogokat nincs egyáltalán kedvem megcsinálni, amiket a leggyorsabban kéne...

Zsófic, mikor múlt héten beszéltem vele említett nekem egy jó kis módszert arra, hogy hogyan lehet a teendőinkkel könnyebben megbirkózni, áttekinteni (többet is mondott, de nekem ez tetszett a legjobban, és ezt valósítottam meg:)

Egy parafatáblát három részre kell osztani. Az első rész oszlop címe: KELL, ide kerülnek azoknak a tennivalóknak a cédulája, amikkel még nem foglalkoztam. Második oszlop címe: FOLYAMATBAN. ide értelemszerűen a folyamatban lévő tennivalók kerülnek. Harmadik oszlopba pedig a KÉSZ dolgok cédulája kerül.

Annyira megtetszett ez az ötlet, hogy meg is csináltam a táblát. Ajánlom mindenkinek. Praktikus, könnyen áttekinthető. Jó. :)

Könyvtár

Azt hiszem a mai napot szakdolgozat-írás szempontjából pozitívan könyvelhetem el. Délután ugyanis (miután már minden szükséges és felesleges elintéznivalót elintéztem) rászántam magam, hogy hosszú évek óta először ismét betegyem a lábam a városi könyvtárba. Félelmem tárgyát a könyvtárosnénik képezték nagyrészt, akikre úgy emlékeztem, mint fürkésző szemű boszorkányokra, akik mindig tudják, milyen könyvet hagytam véletlenül otthon. Várakozásom ellenére egy kedves hölgy ült a könyvtáros pult mögött, aki mosolygott és nagyon készséges volt. Nem iratkoztam be a könyvtárba (nehogy a rengeteg könyv láttán kísértésbe essek és kikölcsönözzek valami játékterápiához nem kapcsolható könyvet), hanem látogatói jegyet váltottam, ami ingyenes szerencsére. Így akármikor mehetek a könyvtárba tanulni (persze, amikor nyitva van:)!

2 és fél órát töltöttem ott, de annyira jó volt, hogy nem volt se internet, se egyéb más dolog, ami elvonta volna a figyelmemet. Holnap megyek megint! :)

Hatalmas mosoly :)

Ma estefelé, miután Dorottyával beszélgettem egy jót, éppen belezuhantam volna az önsajnálatba (hogy mennyi időm van a szakdolgozatra, hogyan fogom csinálni, hogyan osszam be jól az időmet, mi a dolgom, helyem a világban és hasonló "derítő gondolatok"), mikor Kristóf bedobott a szobámba egy kézzel írott levelet! Az levél feladója drága FiCem volt! Annyira megörültem neki, mentem is a konyhába (hogy miközben Kristófot várom, míg vacsorázik, elolvassam). Egy pillanatra beugrottam a szobámba, rápillantottam az emailjeimre és Eszter válaszolt nekem!! Korábban küldtem neki egy levelet és most jött a válasz. Egy órán belül a két szép levél. Na, ilyenkor biztosan érzem, hogy mennyire szeret engem az Isten!

Játszóteres délután

Egyik délután a Kiskirályfi elindult két hű alattvalójával, hogy feltérképezze a szomszédos országok még ismeretlen tájait. Így jutottak el egy mesével- játékkal teli tisztásra, ahol a szomszédos ország Kiskirálylánya játszott hű alattvalójával. A Királyfi is meg a Királylány is játszott, csúszdázott, kötélpályán csúszott, mászott alattvalóival...Lassan a két fiatal megismerkedett egymással, megkedvelték egymást, közösen játszottak egyet. Később integetve vettek egymástól búcsút, mind a ketten felültek szolgájuk nyakába, majd mindenki hazatért, ki-ki a maga országába. Itt a vége, fuss el véle! :)

Második történet Nagyböjtre

George Thomas pap volt New Angland-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte, és kíváncsian várta, mi fog itt történi. A tiszteletes elkezdte a prédikációt:

„Amikor tegnap végigmentem a Fő utcán. Szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezébe lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és félelemtől. Megállítottam a fiút, és megkérdeztem:

-         Na mit viszel magaddal?

-         Csak ezt a három vacak madarat – felelte.

-         Aztán mit akarsz csinálni velük? – kérdezősködtem.

-         Hazaviszem őket és szórakozom velük – felelte. Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

-         De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

-         Ó, van otthon két macskám – mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

-         Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

-         Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

-         Nem kellenek magának azok a madarak. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

-         Mennyit akarsz értük? – kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre, és egy pillanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.

Miután Thomas lelkész elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

„Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. Sátán épp az édenből jött, és büszkén dicsekedett:

-         Az egész emberiséget a kezem közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

-         Mit fogsz csinálni velük? – kérdezte Jézus.

-         Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel, és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni – mondta a Sátán.

-         Mit csinálsz majd velük, ha eleged lesz a játékból?

-         Megölöm őket. – felelte Sátán.

-         Mennyit kérsz értük? – érdeklődött tovább Jézus.

-         Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire. Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!

-         Mennyit kérsz? – kérdezte újból Jézus.

Sátán végignézett Jézuson, és megvető gúnnyal mondta: - A véredet, az összes könnyed, és az egész életedet.

Jézus így szólt: - Megegyeztünk. – aztán kifizette az árat…”

Ezzel George Thomas fogta a madárkalitkát, és lement a szószékről.

Lelkigyakorlat- első történet

Két történet nagyon megragadott.
Az egyik:

"Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. 

Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott.

Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta: SZERETLEK APA!

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.

Legyünk tudatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!"

Matek óra az 5. osztállyal

Mai tanagyag volt az osztás fogalmának bevezetése. Ezt úgy csináltam, hogy 12 epret osztottunk el, először 3 felé, majd 4 felé, 6 felé, végül két felé. Az utolsó osztásnál az volt a "keretsztori", hogy a végére már csak Apa és Anya marad, mi jut nekik?

Erre az egyik kisfiú: Hát a mosogatás! :)

Készülnek az eprek- a színezetlen egy elrontott példány.

Az ellenségekről

Nagyon szeretem Weöres Sándort. A teljesség felé c. kötete nekem olyan, mint másnak Márai Füveskönyve. A napokban ebbe az idézetbe botlottam bele, talán érdemes rajta elgondolkodni.

"A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet, hanem az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, hanem a méltóságteljes piócaság és handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, hanem a társadalmi tisztesség, mely míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaságpótlékot kínál."

Ébresztő!

Ez gyors lesz, mert még adós vagyok a mai napnak egy óravázlattal a 6.osztálynak-éljenek a kétéltűek! Illetve epreket kell rajzolgatnom az 5.osztályosoknak matek órára.

Szóval. Ébresztő. Már napok óta próbálom valahogy beállítani az egyensúlyt a korai kelés-korai fekvés között, ami többé kevésbé sikerül is. Tegnap este sikerült már fél11-kor ágyba kerülnöm (tejóég, mindjárt annyi az idő, no mindegy), és napok óta 6- negyed 7 a kelési időpontom. Más volt ez a mai nappal.

Előzmény: apu kapott a kedves munkatársától egy olyan számológépes micsodát, ami képes hőmérsékletet mérni (kintit és bentit is), talán Rád is szól, ha elfelejtesz valamit, ja és a legfontosabb, hogy ébresztőóra is egyben! A bökkenő az, hogy nem tudjuk az utóbbi funkcióját (sem) használni. Így történhetett, hogy valaki talán egy nagy beszélgetés közben nyomogatta ezt a kedves kis készüléket, beállítva annak ébresztőóra funkcióját.

Visszatértünk a jelenbe. ZULU. Március 8. Csütörtök. Hajnali 5 óra. Otthon. Mindenki alszik. Rem, vagy nemrem fázis. Álom Istvánról, aki lelökött Győrben a hídról. Ne, István, ne! Már a vízben is vagyok! Jé, élek. Valami pittyegés a távoli messzeségből. Kimentenek, semmi bajom. A pitttyegést még mindig hallom, egyre erősödik, egyre idegesítőbb. Miért nem hagyja már abba? Felébredek. Rápillantok a telefonomra. 5 óra! Ne! Nem, ez nem az én ébresztőm. Morgolódás, düh. Na, végre, abbahagyta. Elképzelem magamat, ahogy ezt a készüléket baltával szétvágom három határozott, erőteljes ütéssel...

Konklúzió: most este kiraktam házon kívülre ezt a szörnyeteget, mert ha még egyszer erre kell kelnem, valóban szétszedem és apró darabjait előbb még apróbb darabokra szedem, utána elégetem, majd kiteszem a ház négy szegletébe tanulságul a többi erre vetemedni szándékozó ébresztőórának.

Látogatás a temetőben

Reggel Zolival kérésemre tiszteletünket tettük a kiszsidányi temetőben. Egészen más ez a hely, mint az "átlagos" temetők. Ide már hosszú évszázadok óta temetkeznek a falu lakosai. Amiért különleges az az, hogy míg pl. Kgen a más sírokra való temetkezéstől elszorul a gyomrom, itt valahogyan természetes módja van annak, hogy az a hely, ahova másokat temetnek, egyszer csak megszűnik sír lenni és egyenlő lesz a földdel. Furcsa, de azért mégis valahogyan nyugtató érzés volt ott sétálni a sírok között...

Tanítani

fárasztó. Legalábbis nekem. Legalábbis az első héten az volt. Csütörtök volt a holtpont, amikor a nap végére éreztem, hogy elment a hangom a sok beszédtől.

Ami nehéz:
- felkelteni az érdeklődésüket, mindig érdekes dolgokat kitalálni nekik
- elmagyarázni nekik az ő szintjükön a dolgokat
- következetesen szigorúnak, de mégis kedvesnek lenni
- elfogadni az ő problémájukat

Ami erőt ad:
- ha érzem a ragaszkodásukat és a szeretetüket
- ha sikerül óra végén odáig eljutni, amíg terveztem
- ha örülnek nekem nap elején
- ha érzem a kollégák fokozatos elfogadását
- a jó idő
- ha tudok haladni a szakdolgozatommal
- ha látom, hogy élvezik a feladatokat, játékokat, amiket viszek nekik
- szeretteim szeretete :)

Napi best of :)

Egyik kislány a 6. osztályból, természetismeret óra végén:
- Legyen szíves, magán sárga harisnya van?
- Igen.
- Jaj, mert én eddig azt hittem, hogy ilyen színű a lába.

(...)
:)

Milyen víz?

Megnyugtató, mikor nem vagy annyira jól és másnap ezt olvasod az evangéliumban:
"Kérjetek,  és  adnak
  nektek; keressetek,  és találtok;  zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.
  Mert aki  kér,  az kap;  aki  keres, az  talál;  aki zörget,  annak  ajtót
  nyitnak."