Szóval. Ébresztő. Már napok óta próbálom valahogy beállítani az egyensúlyt a korai kelés-korai fekvés között, ami többé kevésbé sikerül is. Tegnap este sikerült már fél11-kor ágyba kerülnöm (tejóég, mindjárt annyi az idő, no mindegy), és napok óta 6- negyed 7 a kelési időpontom. Más volt ez a mai nappal.
Előzmény: apu kapott a kedves munkatársától egy olyan számológépes micsodát, ami képes hőmérsékletet mérni (kintit és bentit is), talán Rád is szól, ha elfelejtesz valamit, ja és a legfontosabb, hogy ébresztőóra is egyben! A bökkenő az, hogy nem tudjuk az utóbbi funkcióját (sem) használni. Így történhetett, hogy valaki talán egy nagy beszélgetés közben nyomogatta ezt a kedves kis készüléket, beállítva annak ébresztőóra funkcióját.
Visszatértünk a jelenbe. ZULU. Március 8. Csütörtök. Hajnali 5 óra. Otthon. Mindenki alszik. Rem, vagy nemrem fázis. Álom Istvánról, aki lelökött Győrben a hídról. Ne, István, ne! Már a vízben is vagyok! Jé, élek. Valami pittyegés a távoli messzeségből. Kimentenek, semmi bajom. A pitttyegést még mindig hallom, egyre erősödik, egyre idegesítőbb. Miért nem hagyja már abba? Felébredek. Rápillantok a telefonomra. 5 óra! Ne! Nem, ez nem az én ébresztőm. Morgolódás, düh. Na, végre, abbahagyta. Elképzelem magamat, ahogy ezt a készüléket baltával szétvágom három határozott, erőteljes ütéssel...
Konklúzió: most este kiraktam házon kívülre ezt a szörnyeteget, mert ha még egyszer erre kell kelnem, valóban szétszedem és apró darabjait előbb még apróbb darabokra szedem, utána elégetem, majd kiteszem a ház négy szegletébe tanulságul a többi erre vetemedni szándékozó ébresztőórának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése