Kétségbeesés

Azt hiszem, nem kellett volna összeszámolni a neptunban az ebben a félévben teljesítendő tárgyakat...

...

... és már vissza is tértem a köznevelési törvény tanulmányozásához. O, happy day!

Nagy mosoly :)

Most kaptam a friss hírt, hogy Vilmos kimondja, hogy "Ebíííí"!

Juhúúú! :)

Csodanévnap, csodahétfő

Igazán jól sikerült ez a nap! Már jól indult (a tegnapi nappal, köszöntésekkel), majd folytatódott smsekkel, üzenetekkel, meglepetésekkel, jókívánságokkal, az énekkel, a rohanással együtt is, de a jókis Uránia mozizással, beszélgetéssel, és a rádöbbenéssel, hogy dejó is nekem! :)

Órai feladatok

Hát igen. Vannak a „szokványosnak” mondható írásbeli beadandó munkák, meg az olyanok, amik némi kreativitást igényelnek. Az utóbbiak, bár általában több időbe telik a megírásuk, de mégis ezekhez nagyobb kedvvel állok hozzá.

Az egyik ilyen, a hétfő délelőtti óránk, ami nem régóta van. Itt két feltétele van a tárgy teljesítésének. Az egyik, hogy egy választott témát párban dolgozzunk fel és mutassuk be és különböző interaktív feladatokkal segítsük a többieket az elmélyülésben. A másik pedig, hogy az órán tárgyalt két témára a szakirodalmakkal összevetve reflektáljunk- szintén párban. Ezt lehet ppt segítségével, portfóliót, kisvideót készítve vagy blogot írva. No, mi Ildivel a blogot választottuk. Ennek megfelelően minden hétfő délután bevetjük magunkat a könyvtárba, elolvassuk a szakirodalmakat       és próbálunk valamit alkotni. Jó kis feladat, tényleg, csak van, amikor nem jön az a fránya ihlet, illetve nehéz bizonyos neveléstudományi aktuális problémákról vagy jelenségekről írni, ezekre reflektálni…

            A másik ilyen különlegesebb feladatunk az az egyik logós tárgyra kell. 10 oldalban be kell mutatnunk valamilyen beszédhibásokkal foglalkozó honlapot, vagy lehet olyan híres ember bemutatni, aki szintén beszédhibával küzdött, vagy híres logopédust, lehet önkéntes munkát végezni és erről írni, illetve a tárgy előadója ajánlott egy olyan lehetőséget, ami valóban nem túl egyszerű. Ez pedig az, hogy egy kis ideig beszédhibásként kell viselkednünk (olyan helyen, ahol nem ismernek), és azt kell megfigyelni, elemezni, hogy az ismeretlen emberek, hogyan reagálnak például arra, hogyha egy dadogó személy van előttük a sorban a boltban. 

Bevezetés a logopédiába

Ebben a félévben ugyebár két szakot csinálok egyszerre, csakhogy ne unatkozzak. Nappali képzésben a mestert, levelezősként pedig a logopédiát. Hétfőtől szerdáig vannak nagyrészt a mesteres óráim, hétköznap délutánonként, meg hétvégente pedig a logopédiások. Mivel reggeltől estig, hétfőtől péntekig, vagy szombatig előadásokat hallgatok, meg könyvtárazok, így novemberre már kicsit ki vagyok fáradva, de még csak most kezdődik a java! A vizsgaidőszak elejére kell ugyanis a beadandók többségét megírni (mind a kettő szakra), és ez a határidő vészesen közeleg…

Ezt egyfajta tájékoztatásképpen (nem is erről akartam írni), hanem a tegnap délutáni óráról, ami nagyon tetszett.

Először is felírta a Tanárnő, hogy „FOGYATÉKOS” és buzdított minket, hogy mondjuk bátran, mi jut erről eszünkbe. A „bedobott” szavakat ő felírta a táblára, csak néhányat ezek közül példaként: sérült, akadályozott, stigmatizáció, szégyen, esélyegyenlőség, szégyen…, csupa negatív tartalmú szavak. Ezután levetített nekünk egy kisfilmet, amiben egy fogyatékos, kéz és láb nélküli fiatal srác tartott előadást. Átjött ezalatt a rövid idő alatt a fiúnak a karakteres, megfogó személyisége, pozitív életszemlélete, a küzdeni akarása. Kicsit hatásvadász kisfilm volt, de azt hiszem sokaknak ütött. (Engem például elgondolkodtatott, hogy ki is igazán a fogyatékos? Ez a fiú tényleg egy sérült testben él, de vajon nem az-e a fogyatékos, akinek a lelke betegebb? Ki ébreszt mégis az emberben nagyon szánalmat? Hogy van ez?) Miután megnéztük ezt, újra megkért minket a Tanárnő, hogy most mondjunk olyan szavakat, ami eszünkbe jut a fogyatékosságról, ő ugyanúgy felírta ezeket a táblára, egy másik oszlopba. Ilyenek „születtek”: kitartás, erő, küzdeni vágyás, empátia, segítség, remény, optimista hozzáállás… Majd kicsit hátrébb állt a táblától és végignéztük mi is, a kisfilm előtti asszociációkat és az utána felírtakat- a negatív és a pozitív oszlopot. Mi történt közbe? Megnéztünk egy kisfilmet, ami érzelmeket keltett bennünk, megszűnt az általánosítás és itt van az, ami valójában a mi feladatunk, kötelességünk, hogy a személyt, az egyént nézzük, és így is álljunk hozzájuk!

Neee!

Két éve vettem ezt a drágalátost és most meg akar nekem halni. Értitek? Két éve! És meg akar! Halni! Néha kikapcsol, amikor nem kéne, amúgy meg 2 óránál tovább biztosan nem bírja az aksija (igaz, csak akkor, ha nincs rajta a töltőn. ha rajta van, napokig bírja).

Az élet nagy problémái. De nem akarok újat venni...

Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak!

Múlt hétfőn történt.

Máriával hétfőtől péntekig szinte minden nap együtt megyünk reggel: ő munkába, én pedig az iskolába. A 239-es busszal megyünk a Dayka Gábor utcától, ahol a buszon préselődve meg tudjuk vitatni az előző napi és az elkövetkező napi eseményeket. Így utazunk egészen a Ferenciek teréig, itt ugyanis átszállunk a metróra. Mária a Új-Pest felé, én pedig Kőbánya- Kispest felé veszem az irányt. Minden egyes alkalommal Mária metrója jött előbb. Múlt hétfőig. Ekkor ugyanis a mozgólépcső alsó fokától  szinte repültem, mert hallottam, hogy bent van az enyém. Örömmel pillantottam Máriára, hogy „na, ma ki lesz az első?”. Kicsit lökdösnöm kellett a kifelé tóduló tömeget, de nem adtam fel. Már hallottam a gép hangot: „Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak!”,de gondoltam, hogy én még pont beférek. Be is fértem én. Csak a hátitáskám nem.Éreztem, hogy csukódik az ajtó és én segélykérően a biztonságban ülő, álló utastársaimra néztem, ők pedig vissza rám. Szerencsére egy mellettem álló fiúban volt annyira empátia meg helyzetfelismerési képesség, hogy mikor kezdett volna elindulni a metró, megpróbálta kirángatni a táskámat az ajtóból. Cibálta és sikerült! Én pedig szépen beestem a szerelvénybe, ahol kíváncsi és megütköző tekintetek szegeződtek rám. Gyorsan le is szálltam a következő megállón. 

Jól indult ez a hét is...De legalább nyertem az aznapi versenyt.

Ja, Mária szemtanúja volt az egész eseménynek és elmondása szerint a munkahelyéig nevetett...

Ma is ő nyert egyébként! Ez hogy lehet?!

Folyt. köv.?!

Igen.
Hamarosan.
A héten.