Ma este

Egyik csoporttársam jól megfogalmazta azt, amivel az elmúlt napokban foglalkozunk: "százszorosan kiagyaltan megfogalmazott okosságok átfogalmazása". Eléggé találónak érzem.

Ha vége ennek a hétnek, írok egy normálisabb bejegyzést. Azt hiszem. :)

Advent

„Uram, olyan vagyok, mint egy kavics…
Add, hogy olyan legyek, mint a kalács!”

/Tolsztoj: Háború és béke/

Giccs

Annyi, de annyi van belőle. Az élet minden területét áthatja és nehéz kiszűrni a sok szépnek látszó dolog közül, mi az értékes, mi az, ami nem.

„...a giccs mindig igen érzelmes, sőt mindig a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni; csak az a baj, hogy túlságosan könnyen juttat ezekhez az érzésekhez. Olcsón ad olyan dolgokat, amelyeket csak drágán volna szabad megszerezni...”

– Komlós Aladár

Kétségbeesés

Azt hiszem, nem kellett volna összeszámolni a neptunban az ebben a félévben teljesítendő tárgyakat...

...

... és már vissza is tértem a köznevelési törvény tanulmányozásához. O, happy day!

Nagy mosoly :)

Most kaptam a friss hírt, hogy Vilmos kimondja, hogy "Ebíííí"!

Juhúúú! :)

Csodanévnap, csodahétfő

Igazán jól sikerült ez a nap! Már jól indult (a tegnapi nappal, köszöntésekkel), majd folytatódott smsekkel, üzenetekkel, meglepetésekkel, jókívánságokkal, az énekkel, a rohanással együtt is, de a jókis Uránia mozizással, beszélgetéssel, és a rádöbbenéssel, hogy dejó is nekem! :)

Órai feladatok

Hát igen. Vannak a „szokványosnak” mondható írásbeli beadandó munkák, meg az olyanok, amik némi kreativitást igényelnek. Az utóbbiak, bár általában több időbe telik a megírásuk, de mégis ezekhez nagyobb kedvvel állok hozzá.

Az egyik ilyen, a hétfő délelőtti óránk, ami nem régóta van. Itt két feltétele van a tárgy teljesítésének. Az egyik, hogy egy választott témát párban dolgozzunk fel és mutassuk be és különböző interaktív feladatokkal segítsük a többieket az elmélyülésben. A másik pedig, hogy az órán tárgyalt két témára a szakirodalmakkal összevetve reflektáljunk- szintén párban. Ezt lehet ppt segítségével, portfóliót, kisvideót készítve vagy blogot írva. No, mi Ildivel a blogot választottuk. Ennek megfelelően minden hétfő délután bevetjük magunkat a könyvtárba, elolvassuk a szakirodalmakat       és próbálunk valamit alkotni. Jó kis feladat, tényleg, csak van, amikor nem jön az a fránya ihlet, illetve nehéz bizonyos neveléstudományi aktuális problémákról vagy jelenségekről írni, ezekre reflektálni…

            A másik ilyen különlegesebb feladatunk az az egyik logós tárgyra kell. 10 oldalban be kell mutatnunk valamilyen beszédhibásokkal foglalkozó honlapot, vagy lehet olyan híres ember bemutatni, aki szintén beszédhibával küzdött, vagy híres logopédust, lehet önkéntes munkát végezni és erről írni, illetve a tárgy előadója ajánlott egy olyan lehetőséget, ami valóban nem túl egyszerű. Ez pedig az, hogy egy kis ideig beszédhibásként kell viselkednünk (olyan helyen, ahol nem ismernek), és azt kell megfigyelni, elemezni, hogy az ismeretlen emberek, hogyan reagálnak például arra, hogyha egy dadogó személy van előttük a sorban a boltban. 

Bevezetés a logopédiába

Ebben a félévben ugyebár két szakot csinálok egyszerre, csakhogy ne unatkozzak. Nappali képzésben a mestert, levelezősként pedig a logopédiát. Hétfőtől szerdáig vannak nagyrészt a mesteres óráim, hétköznap délutánonként, meg hétvégente pedig a logopédiások. Mivel reggeltől estig, hétfőtől péntekig, vagy szombatig előadásokat hallgatok, meg könyvtárazok, így novemberre már kicsit ki vagyok fáradva, de még csak most kezdődik a java! A vizsgaidőszak elejére kell ugyanis a beadandók többségét megírni (mind a kettő szakra), és ez a határidő vészesen közeleg…

Ezt egyfajta tájékoztatásképpen (nem is erről akartam írni), hanem a tegnap délutáni óráról, ami nagyon tetszett.

Először is felírta a Tanárnő, hogy „FOGYATÉKOS” és buzdított minket, hogy mondjuk bátran, mi jut erről eszünkbe. A „bedobott” szavakat ő felírta a táblára, csak néhányat ezek közül példaként: sérült, akadályozott, stigmatizáció, szégyen, esélyegyenlőség, szégyen…, csupa negatív tartalmú szavak. Ezután levetített nekünk egy kisfilmet, amiben egy fogyatékos, kéz és láb nélküli fiatal srác tartott előadást. Átjött ezalatt a rövid idő alatt a fiúnak a karakteres, megfogó személyisége, pozitív életszemlélete, a küzdeni akarása. Kicsit hatásvadász kisfilm volt, de azt hiszem sokaknak ütött. (Engem például elgondolkodtatott, hogy ki is igazán a fogyatékos? Ez a fiú tényleg egy sérült testben él, de vajon nem az-e a fogyatékos, akinek a lelke betegebb? Ki ébreszt mégis az emberben nagyon szánalmat? Hogy van ez?) Miután megnéztük ezt, újra megkért minket a Tanárnő, hogy most mondjunk olyan szavakat, ami eszünkbe jut a fogyatékosságról, ő ugyanúgy felírta ezeket a táblára, egy másik oszlopba. Ilyenek „születtek”: kitartás, erő, küzdeni vágyás, empátia, segítség, remény, optimista hozzáállás… Majd kicsit hátrébb állt a táblától és végignéztük mi is, a kisfilm előtti asszociációkat és az utána felírtakat- a negatív és a pozitív oszlopot. Mi történt közbe? Megnéztünk egy kisfilmet, ami érzelmeket keltett bennünk, megszűnt az általánosítás és itt van az, ami valójában a mi feladatunk, kötelességünk, hogy a személyt, az egyént nézzük, és így is álljunk hozzájuk!

Neee!

Két éve vettem ezt a drágalátost és most meg akar nekem halni. Értitek? Két éve! És meg akar! Halni! Néha kikapcsol, amikor nem kéne, amúgy meg 2 óránál tovább biztosan nem bírja az aksija (igaz, csak akkor, ha nincs rajta a töltőn. ha rajta van, napokig bírja).

Az élet nagy problémái. De nem akarok újat venni...

Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak!

Múlt hétfőn történt.

Máriával hétfőtől péntekig szinte minden nap együtt megyünk reggel: ő munkába, én pedig az iskolába. A 239-es busszal megyünk a Dayka Gábor utcától, ahol a buszon préselődve meg tudjuk vitatni az előző napi és az elkövetkező napi eseményeket. Így utazunk egészen a Ferenciek teréig, itt ugyanis átszállunk a metróra. Mária a Új-Pest felé, én pedig Kőbánya- Kispest felé veszem az irányt. Minden egyes alkalommal Mária metrója jött előbb. Múlt hétfőig. Ekkor ugyanis a mozgólépcső alsó fokától  szinte repültem, mert hallottam, hogy bent van az enyém. Örömmel pillantottam Máriára, hogy „na, ma ki lesz az első?”. Kicsit lökdösnöm kellett a kifelé tóduló tömeget, de nem adtam fel. Már hallottam a gép hangot: „Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak!”,de gondoltam, hogy én még pont beférek. Be is fértem én. Csak a hátitáskám nem.Éreztem, hogy csukódik az ajtó és én segélykérően a biztonságban ülő, álló utastársaimra néztem, ők pedig vissza rám. Szerencsére egy mellettem álló fiúban volt annyira empátia meg helyzetfelismerési képesség, hogy mikor kezdett volna elindulni a metró, megpróbálta kirángatni a táskámat az ajtóból. Cibálta és sikerült! Én pedig szépen beestem a szerelvénybe, ahol kíváncsi és megütköző tekintetek szegeződtek rám. Gyorsan le is szálltam a következő megállón. 

Jól indult ez a hét is...De legalább nyertem az aznapi versenyt.

Ja, Mária szemtanúja volt az egész eseménynek és elmondása szerint a munkahelyéig nevetett...

Ma is ő nyert egyébként! Ez hogy lehet?!

Folyt. köv.?!

Igen.
Hamarosan.
A héten.

Itt van az ősz, itt van újra...

Ez a második hetem itt, Budapesten. Nagy kuszaságban telnek még a hétköznapjaim, amit ezen a héten megpróbálok megtörni. Ezért is kezdek újra írni ide, illetve szeretnék állandóságot vinni a napjaimba, amibe még egyáltalán nincs eddig semmi állandó. De itt a kihívás! :)

Felvettek

...Pestre mesterképzésre!

...

Itthon. Hugó, Má, Ebi. Diavetítőzés. Esőre álló idő. Győri Édes. Kakaó. hmmm :)

Ennyi.

Közelmúltban lejátszódott párbeszéd nálunk:
- Hugó, mi leszel, ha nagy leszel?
- Apuka!
- és még mi leszel?
- Cserkész!
♥ 

bsz

Egész tegnap azt próbáltam mindenkinek adagolni, hogy mennyire nem fontos nekem a szülinapom. És valamilyen szempontból tényleg így gondolom.Örültem, hogy írtak, hívtak, ajándékoztak a szeretteim, jó érezni, hogy fontos az ember.

Csak este, amikor már sikerült mindenkit "elüldöznöm", amikor egyedül maradtam az érzéseimmel, emlékeimmel, akkor annyira egyedül, szerencsétlennek és szomorúnak éreztem magam, hogy most már elmondhatom: tényleg az idei volt életem legszörnyűbb születésnapja.   (Javítva. Ez azért elég erős.)

Jó hír: ennél már csak jobb lehet. :)

Megjegyzés: Ez a bejegyzés egy nem túl jó álmokkal teli, szomorú éjjel után keletkezett. Nem az egész napom volt ilyen szörnyű, csak a legvége. A legeslegeleje és a közepe nagyon szép volt, hála a közös szentmiséért (megtisztelő volt!), meglepetésért, a figyelmességért, a rétesért :), a süteményért, smsekért és mindenért, amit kaptam. 

Miért?

Tudom, hogy moly ellen a legegyszerűbb a molyirtó, és most már tényleg fogok venni. De miért kellett ehhez a felismeréshez majdnem teljesen elfogyasztania azoknak a szörnyeteg molylepkéknek a cserkészkalapomat?! Hogyan tudnám ezt megbosszulni?

Megint egy

"Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk."
(Simone Weil)


Mennyivel boldogabbak lehetnénk!

Most olvastam

Pál Feri atya könyvét olvasom és ezt az idézetet találtam benne az előbb:
"A szeretet az, amikor kinyomhatnám valakinek a szemét, de nem teszem."
Tetszik! :)

Otthon

Vagyis itthon.
Ma reggel kaptunk Nagykatitól "egy kis" zsák sóskát, hogy örüljünk és mivel egyedül én voltam itthon, ezért rám hárult a nemes feladat, hogy megpucoljam, megfőzzem, behabarjam. De finom lett és nem is tudtam, hogy tudok sóskát csinálni! Illetve a mai napon csináltam málna bombát, ami most ott várakozik a hűtőben arra, hogy elfogyasszuk. Mmmmmm!
Hugó tegnap azt mondta amúgy, hogy ügyes és szép vagyok. Szóval a bolond nem zárja ki ezt a kettőt. Hurrá! :)

Mariazell

Hazaértünk. Nagyon sokat adott ez az út, most voltam hetedszerre, de ez volt a legszebb mind közül, ez érintett meg legjobban. Az egész úton olyan érzésem volt, hogy én most egy zarándoklaton vagyok, köszönhető ez a közös imádságoknak, csöndeknek, beszélgetéseknek, a szép szentmiséknek, társaságnak és az egész légkörnek. Sok mindent vittem magammal. Annyira jó volt, hogy a Lányok is átélhették a mariazelli út csodáját és hogy átadhattam. Csodálatos és felemelő volt tele magasságokkal és mélységekkel! Nagyon jól esik olvasni a köszönő és örvendező emaileket, és jól esik, hogy az utcán megállítanak és elmondják milyen sokat adott nekik, hogy ott voltunk fiatalok. Szóval szárnyalok, ha a múlt hétre gondolok! :)

Tipikus

Tegnap megnéztük kedves öcsémmel és bátyámmal a Rítus című filmet. Ördögűzésről, gonosz szellemekről szól, amúgy eléggé elgondolkodtató. De azzal, hogy megnéztük, nemcsak hogy elgondolkodtunk erről, hanem végeláthatatlan szívatás is kezdődött, mint pl. mély hangok kiadása, a másik ijesztgetése, felhívása. De jó, hogy vannak fiú testvéreim!

Zene

Igen, a zene az kell. De én nem tudok tanulás közben zenét hallgatni, mert annyira elvonja a figyelmemet, hogy vagy zene, vagy tanulás. A sulinkban tanító zenetanár mondta, hogy ez vele is így van és szerinte azért, mert nem tud nem figyelni a zenére. Pl. most is be van kapcsolva Suzanne Vega és nem tudok írniiiiiii!

Készülődés

A mariazelli zarándoklatok előtt mindig megfogadom, hogy miután hazaértünk, gyorsan, frissében leírom, hogy mit hozzak, mit ne hozzak jövőre, ekkor még emlékezem. Persze miután hazaérünk, kisebb gondom is nagyobb ennél, örülünk, hogy élünk és ez mindig elfelejtődik. Idén nem fogom elfelejteni azért sem! Vagyis... majd egy hét múlva nyilatkozom :)

Bolond?

Hugókám bizonyára még nincs tisztában bizonyos szavak pontos jelentésével, azért mondott nekem a minap ilyet:
"Ebi, te bolond vagy!"
Aranyos, mi? :)
Amúgy tesóim szerint nagyon is tisztában van.

Kedd

Ez a bejegyzés ma reggel keletkezett, útban Győr felé...


Tegnap Ficcel bebizonyítottuk magunknak,hogy képesek vagyunk egész nap talpon lenni és hogy az alatt a kevés idő alatt is le tudunk égni,amíg a napon voltunk. :) Meglátogattuk a Nemzeti Galériát, 2és fél óra alatt megnéztük az állandó kiállítást, sétáltunk a Várnegyedben. Zsófival is találkoztunk, ikeaban is voltunk és estére úgy kifáradtunk, mint a csuda! Jó volt nagyon! Most irány Győr, egy utolsó porszívózás, sörözés,beszélgetés,aztán indulás haza!

Fűre lépni szabad

Itt vagyok Butapesten, Ficemnél vendégeskedem. Ma kiterveltük a nyarat, találkoztunk Zsófival és megnéztük a Bodies kiállítást. Eléggé durva volt látni a bensőségeket, meg izmokat meg mindenféle csudát. Este bundáskenyeret vacsoráztunk, utána pedig kifeküdtünk a Kopaszi gátra egy-egy almabor és egy TWIX társaságában és nagyon jót beszélgettünk :)

FiC először stoppolt

Ez két hete pénteken történt. FiC először stoppolt. Velünk. :)

Budapesten felvételiztem csütörtökön és pénteken haza vártak minket Kokó bulijába. Máriával és Ficcel tehát elhatároztuk, hogy hazajutunk, méghozzá stoppal. Máriával amúgy mi már rutinosabb motorosoknak számítunk (látom magam előtt most Máriát,  ahogy csóválja a fejét: "Erzsébet, én sokkal többször és sokkal előbb stoppoltam, mint te." no, mindegy, a lényeg, hogy már mindketten stoppoltunk, FiC azonban még nem... Kíváncsisággal és izgalommal várta a fejleményeket. Péntek du. kibattyogtunk a budaörsi autópálya feljárójához. Itt nem volt szerencsénk, fél óráig nem állt meg senki, ráadásul el kezdett esni az eső... Mikor már a sokadik autó suhant el mellettünk, mondtam a lányoknak viccesenkomolyan, hogy most azért ázunk, mert Isten valami jobbat készít nekünk.Nem sokkal később egy szürke Toyota megállt nekünk, ki is nyitotta egyből a csomagtartóját, hogy pakoljuk be a cókmókjaink (amibe egy óriási gitártok is volt). Szerencsére a középkorú úr Győrbe tartott, úgyhogy örültünk és elkezdtünk vele beszélgetni rólunk, míg nem valahogyan a foglalkozására terelődött a szó. Mária rákérdezett, hogy pontosan mit dolgozik? A válasz az volt, hogy előadóművész. :) Erre Mária már rákérdezett: Nem Huzella Péterhez van szerencsénk? És de! :) Nagyon jót beszélgettünk el, mesélt az életéről, a Kalákáról stb. Bár szorította az idő, fellépése volt ugyanis, de kivitt minket Győrön kívülre és letett egy olyan helyre, ahonnan 3 perc múltán felvett egy férfi, aki Nagykanizsáig, majd egy másik Lövőig és egy pár, akik egészen a királyvölgyi parkolóig hozott minket. Szép volt, jó volt, még egyszer! :)

Hohóóó!

És megcsináltuk!!! :) Szerdán sikeresen államvizsgáztam és jelenleg diplomás gyógypedagógus vagyok! Tegnap jöttem haza. Fura lesz átvenni az itthoni lendületet, illetve hogy nincs közvetlenül előttem álló cél, amivel elterelhetném ide-oda csapongó gondolataimat...

!

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy Gyógypedagógia (AGAN) képzésének tanulmányi státusza változtatásra került. ’Aktív’ státuszról ’Diplomát szerzett’ státuszra.

Holnap

Holnap lesz a nagy nap. Ma volt Zsófi, ügyes volt, okos volt, vele együtt végig izgultuk a várakozás perceit és most úgy érzem, hogy hihetetlenül kimerült vagyok és hogy többre nem képes az agyam. Biztos az idegeskedés miatt is, nem csak a tananyag mennyisége. De aki ismer, annak jelzésértékű a tény, hogy nem vagyok éhes...:)
Megyek is alukálni.

Tanulás van

Ennyi limonádét életemben nem ittam, mint az utóbbi napokban.

Csak ennyit akartam mondani.

Mostanság

Jövő szerdán államvizsga. Zsófival egész nap tanulunk, tegnap egész nap a koliban voltam, csak este mentünk át egy sörre a Zánkaiba. Érdekes, hogy mostanában minden nemtanuláshoz köthető dolog mennyire felértékelődik! Egészen nagy örömmel mostam, teregettem tegnap, ma meg kiporszívózom a szobát! Ezek mellett pedig próbálok nem másra gondolni, mint az államvizsga. Nagyon nehezemre esik. Zsófival amúgy szerencsére általában nem ugyanakkor vagyunk elkeseredve, kétségbeesve, így tudjuk egymást lelkesíteni. Már csak kevesebb, mint egy hét...

Tegnap, védés után

Nagyon nagyon izgultam a szakdolgozatom védése előtt. Úgy éreztem, hogy nem készültem rá kellően, és hogy nem tudom majd rendesen elmondani, amit kell. Úgy éreztem, hogy nem kerek egész és nagyonnagyon izgultam. Kedd délutánra voltam "kiírva". Egész de. Zsófival az előadást gyakoroltuk, miközben Dorottya és utána Macska ebédet csináltak. Zsófi elkísért a tett helyszínére, aztán vártunk és vártunk, kezdtem lehiggadni és egyszer csak, hogyhogy nem, megjelentek a lányok! Eljöttek bátorítani: Zsóficica, Bianka, Dorottya! Annyira örültem nekik!! :) Hatodikként mentem be. A védés szerintem jól sikerült, ahhoz képest, hogy izgultam. Amint ott ültem, bent a teremben, túl a védésen, megkönnyebbülve, arra gondoltam, hogy édesmindegy, hogy sikerült ez a védés, a szakdolgozat, de abban biztos vagyok, hogy ezek mellett hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen barátaim vannak. És ekkor eszembe jutott a családom is, tesóim, Zsófic, és mindazok akik szeretnék. És tényleg iszonyatosan szerencsés és hálás vagyok! :)

Okosságok tanulás helyett

1. Akkor vagy igazán önmagad, amikor egyedül vagy és közben csinálsz.
2. A pénzfeldobós módszer, amit most nem írok le. :)

...

Előre szólok, megint nyavajogni fogok. Zsófi az előbb mondta, hogy mostanában hiába nézegeti, nincsenek újabb kalandjai Mikkamakkának. Most kiment levegőzni mellőlem, szóval írok egy pár sort.
Jövő héten államvizsgázok, holnap lesz a szakdolgozat védésem és nagyon izgulok. Egyszerűen nem vagyok képes nekiállni annak a szörnyű ppt készítésnek, full feszült és ideges vagyok. Ezek a hullámok mostanában sajnos az életem eléggé szerves részeivé váltak, szóval akár már meg is szokhattam volna! :) Szóval. Tudatosítom magamban a helyzetet, mély levegő és elkezdem...

Következő

Múlt héten otthon voltam, kicsit helyet csináltam magamnak a saját szobámban (=rendet raktam), próbáltam azokra a dolgokra időt szakítani, amikre már régen nem tudtam: elolvastam a Quo Vadist stb.

Tegnap este visszatértem Győrbe, de csak pár napra. Elkezdtem nézegetni a tennivalóimat és a következő határidők vészesen közelegnek: 

május 17-én lesz egy vizsgám

május 31-én lesz az írásbeli felvételi a mesterképzésre (ez pont arra a napra esik, amikor Ficcel mennénk Bergamoba! Nem hiszem el!!!!)

valamikor május vége diplomavédés

június közepe államvizsga.

Úgyhogy van mit tenni, nem fogok unatkozni a tavaszi félév utolsó hónapjaiban! 

Anyák napjára

Van otthon egy szuper tortás könyvünk, amiben nagyon jó kis receptek vannak: mindenféle tortákkal, mindenféle alkalmakra. Vannak könnyebbek, nehezebbek. Mária ebből már nagyon sokat megsütött és mondanom sem kell, mi nagyon örültünk, mikor a különböző habos csodákat a vasárnapi ebéd után nekünk "kellett" elfogyasztanunk.

(Most jut eszembe, mikor egyszer Zsófic nálunk volt, akartunk egy egyszerű tortát  sütni- hogy legyen sikerélményünk. A könyvből kiválasztottuk a Taten tortát, aminek a receptjéhez megjegyzésként oda is volt írva: "Elronthatatlan." Gondoltuk, ez testhezálló lesz. Sajnos azonban emberfeletti képességeink miatt az elronthatatlant is sikerült elrontanunk...)

Szóval ezt a könyvet lapozgattam a héten, s találtam egy olyan receptet, ami Anyák napjára ajánl egy epres, joghurtos tortát. Bevásároltunk, piskótát sütöttem, majd Hugó segítségével megtöltöttük krémmel, feldíszítettem és így került a konyhaasztalra vasárnap délután. Annyira jó érzés, mikor az ember valamiba időt fektet bele és van eredménye és azzal másoknak örömet tud szerezni- főleg ha az Anyukájának! Most abszolút ezt éreztem, mikor "nagy roham" után elraktam azt a pár szeletet, amit hagyott a család a hűtőbe...

Szép jó reggelt! :)

A szobám a ház legforgalmasabb részén van, a konyhával szemben. Ez azt jelenti, hogy 5 lépés és kinyitom a konyhaajtót, még 5 lépés és csinálhatok magamnak kakaót :), de sajnos van ennek a kajához, társasághoz közeli helyzetnek hátulütője is. Drága Anyukám minden nap nagyon korán kel és nagyon hamar el is kezdi a házimunkát. 

Ma konkrétan arra keltem 6 órakor, hogy nyitva a konyha ajtaja és Anyukám püföli kloffolóval a megkövesedett cukrot. Már nem is tudom, miről álmodtam, de beleálmodtam megint ezt a hangos pufolást, gyorsan kiugrottam az ágyamból (szerintem ekkor aludtam) és becsuktam a konyhaajtót.

Következő hangforrás fél órával később alólam, a pincéből érkezett. János testvérem gondolta ugyanis, hogy május elsejét traktorozással koronázza meg. Itt már nem tudtam semmilyen ajtót becsukni, áttelepültem Mária üres ágyába és aludtam még csendben 1 órácskát. Szerintem el fogok költözni erről az oldalról. A kakaó miatt mondjuk maradnék...

Éljen május elseje!

Túl a szakdolgozaton, a zárótanításon, pályakép portfólión és még sok minden máson, ismét jelentkezem.

Szakdolgozat (írok róla, ha ilyen sok bejegyzésnyit nyavajogtam miatta :)

Deo gratias!

Érdekes volt újra és újra megtapasztalni a határaimat. Egészen, igazán, tényleg kétségbe voltam esve azon a bizonyos szerdai napon, a leadási határidő napján, amikor ügyfélfogadási időn kívül adtam le a dolgozatomat, mert elcseszték a nevemet a nyomtatóban (igen, a bőrkötésen). No de sebaj, leadtam és várom a visszajelzést. Ami kikristályosodott bennem az, hogy mennyire szerencsés ember vagyok, hogy ennyi jó ember vesz körül. És ez nem valami sallang, közhely, hanem tény! Két héten keresztül előtte másról sem tudtam beszélni, mint a szakdogámról és mégis ennek ellenére elviseltek, és így szerettek, figyeltek rám, imádkoztak értem a hozzám közel állók. Nagyon hálás vagyok ezért a megtapasztalásért ezekért a csodás emberekért és itt is köszönöm nekik!!

Szakdolgozat előtt, mikor arról ábrándoztam, hogy "mit fogok csinálni egy hét múlva", akkor teljesen szabadnak, kipihentnek, gondtalannak képzeltem magam, kint sütkérezve a napon stb. stb. Hogy nehogy unatkozzak a szakdolgozat után, és hogy örüljek a következő terveknek a naptáramba már 1 hónapja írogatok egy cetlire, aminek címe: "szakdolgozat után". Nos, ezen a cetlin azóta se sok minden került áthúzásra, ugyanis beadandókat írtam dögivel. De nem csüggedek, ezen a héten most már tényleg kitakarítom a szobám, vasalok, tanulmányaimat rendszerezem, olvasok, felviszem a padlásra a dobozokat, amik már hónapok óta itt foglalják a helyet stb. és ha mindezzel végeztem, elkezdhetek készülni az államvizsgára. Hurrá! :)

Holnap ilyenkor már én is a szakdolgozatommal fogok pózolni! ó, igen!!

Fény az alagút végén

Nemsokára végzek vele, beköttetem, leadom és minden hónapokkal előtti "majd szakdolgozat után"-i tervemet megvalósítom!

Mi a kérdés?

Erre igazán véletlenül akadtam a könyvtárban:
'Nem az a kérdés, hogy miért nem vagyok boldog, hanem hogy miért ne lehetnék?'

Hogy örüljek 2.

Csak hétfőn tudok Pestre menni konzultálni.
Szörnyű volt a mai menü (májas rizottó :/).
Konstatáltam, hogy alig két hetem van, hogy végezzek a szakdolgozatommal.
Megnéztem egy másik, hasonló témában íródott szakdolgozatot, ami fényévekkel jobb, mint amilyen az enyém lesz.
Sejtésem szerint szörnyű lesz az elkövetkezendő két hetem.
Éjszaka valószínűleg megharaptam a számat belülről, amibe napközben folyamatosan beleharapok.
Miért nem kezdtem el időben?- és hasonló kérdések visszhangoznak a fejembe.

Hogy örüljek

Nem tudom, mikor mehetek még Pestre konzultálni.
Nem állok jól a szakdolgozatommal.
Aggódok emiatt.
Nekiállt újra nőni a bölcsességfogam.

Futás

Újra a koliban. Jól esik, hogy örülnek nekem. :) Mikor visszajöttem a könyvtárból, Peti bá, a portást örvendeztettem meg nagyon. Jó vele beszélgetni, nagyon szereti a fiatalokat és szeret velünk hülyéskedni. Már majdnem lebeszéltem magam a könyvtárazás utáni futásról, mikor ő biztatott, hogy nem kell sokat, csak mozogjak. És lám, elmentem és egyáltalán nem bántam meg! Egyszer mondta Mária, hogy milyen jó hátrafelé futni. Na, most én is megpróbáltam és kimondottan fárasztó. De azért legközelebb is megpróbálom.

Győrben

Írom az óravázlatokat, ismeretlen emberekkel telefonálok, egyeztetek, könyvtárazok, 2 hete lejárt könyveket viszek vissza, főzök. Este pedig szeretnék futni!

Tehén

Természetismeret órán az 5. osztállyal játszottunk memória játékot, a mindenki által ismert "tökfej"-eset, azzal a változattal, hogy állatokat kellett mondaniuk.
Azt mondtam, hogy ha valakinek nem jut eszébe, milyen állatot mondtak előtte a társai, akkor lehet neki segíteni úgy, hogy rávezetjük, elmondjuk annak az adott állatnak a tulajdonságait. A vége felé Bendzsinek nem jutott eszébe, hogy előtte Sziszi tehenet mondott. Erre súgás a többiektől: KÉK színű, nagy...
De lám a mai napomnak is volt értelme! :)

Ütemterv

Annyira béna vagyok a tennivalók megítélésében; mi az, amit nem tűr halasztást, mi az, amivel még igazán ráérek. Illetve van némi fogalmam, de valahogyan mindig azokat a dogokat nincs egyáltalán kedvem megcsinálni, amiket a leggyorsabban kéne...

Zsófic, mikor múlt héten beszéltem vele említett nekem egy jó kis módszert arra, hogy hogyan lehet a teendőinkkel könnyebben megbirkózni, áttekinteni (többet is mondott, de nekem ez tetszett a legjobban, és ezt valósítottam meg:)

Egy parafatáblát három részre kell osztani. Az első rész oszlop címe: KELL, ide kerülnek azoknak a tennivalóknak a cédulája, amikkel még nem foglalkoztam. Második oszlop címe: FOLYAMATBAN. ide értelemszerűen a folyamatban lévő tennivalók kerülnek. Harmadik oszlopba pedig a KÉSZ dolgok cédulája kerül.

Annyira megtetszett ez az ötlet, hogy meg is csináltam a táblát. Ajánlom mindenkinek. Praktikus, könnyen áttekinthető. Jó. :)

Könyvtár

Azt hiszem a mai napot szakdolgozat-írás szempontjából pozitívan könyvelhetem el. Délután ugyanis (miután már minden szükséges és felesleges elintéznivalót elintéztem) rászántam magam, hogy hosszú évek óta először ismét betegyem a lábam a városi könyvtárba. Félelmem tárgyát a könyvtárosnénik képezték nagyrészt, akikre úgy emlékeztem, mint fürkésző szemű boszorkányokra, akik mindig tudják, milyen könyvet hagytam véletlenül otthon. Várakozásom ellenére egy kedves hölgy ült a könyvtáros pult mögött, aki mosolygott és nagyon készséges volt. Nem iratkoztam be a könyvtárba (nehogy a rengeteg könyv láttán kísértésbe essek és kikölcsönözzek valami játékterápiához nem kapcsolható könyvet), hanem látogatói jegyet váltottam, ami ingyenes szerencsére. Így akármikor mehetek a könyvtárba tanulni (persze, amikor nyitva van:)!

2 és fél órát töltöttem ott, de annyira jó volt, hogy nem volt se internet, se egyéb más dolog, ami elvonta volna a figyelmemet. Holnap megyek megint! :)

Hatalmas mosoly :)

Ma estefelé, miután Dorottyával beszélgettem egy jót, éppen belezuhantam volna az önsajnálatba (hogy mennyi időm van a szakdolgozatra, hogyan fogom csinálni, hogyan osszam be jól az időmet, mi a dolgom, helyem a világban és hasonló "derítő gondolatok"), mikor Kristóf bedobott a szobámba egy kézzel írott levelet! Az levél feladója drága FiCem volt! Annyira megörültem neki, mentem is a konyhába (hogy miközben Kristófot várom, míg vacsorázik, elolvassam). Egy pillanatra beugrottam a szobámba, rápillantottam az emailjeimre és Eszter válaszolt nekem!! Korábban küldtem neki egy levelet és most jött a válasz. Egy órán belül a két szép levél. Na, ilyenkor biztosan érzem, hogy mennyire szeret engem az Isten!

Játszóteres délután

Egyik délután a Kiskirályfi elindult két hű alattvalójával, hogy feltérképezze a szomszédos országok még ismeretlen tájait. Így jutottak el egy mesével- játékkal teli tisztásra, ahol a szomszédos ország Kiskirálylánya játszott hű alattvalójával. A Királyfi is meg a Királylány is játszott, csúszdázott, kötélpályán csúszott, mászott alattvalóival...Lassan a két fiatal megismerkedett egymással, megkedvelték egymást, közösen játszottak egyet. Később integetve vettek egymástól búcsút, mind a ketten felültek szolgájuk nyakába, majd mindenki hazatért, ki-ki a maga országába. Itt a vége, fuss el véle! :)

Második történet Nagyböjtre

George Thomas pap volt New Angland-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte, és kíváncsian várta, mi fog itt történi. A tiszteletes elkezdte a prédikációt:

„Amikor tegnap végigmentem a Fő utcán. Szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezébe lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és félelemtől. Megállítottam a fiút, és megkérdeztem:

-         Na mit viszel magaddal?

-         Csak ezt a három vacak madarat – felelte.

-         Aztán mit akarsz csinálni velük? – kérdezősködtem.

-         Hazaviszem őket és szórakozom velük – felelte. Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

-         De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

-         Ó, van otthon két macskám – mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

-         Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

-         Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

-         Nem kellenek magának azok a madarak. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

-         Mennyit akarsz értük? – kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre, és egy pillanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.

Miután Thomas lelkész elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

„Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. Sátán épp az édenből jött, és büszkén dicsekedett:

-         Az egész emberiséget a kezem közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

-         Mit fogsz csinálni velük? – kérdezte Jézus.

-         Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel, és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni – mondta a Sátán.

-         Mit csinálsz majd velük, ha eleged lesz a játékból?

-         Megölöm őket. – felelte Sátán.

-         Mennyit kérsz értük? – érdeklődött tovább Jézus.

-         Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire. Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!

-         Mennyit kérsz? – kérdezte újból Jézus.

Sátán végignézett Jézuson, és megvető gúnnyal mondta: - A véredet, az összes könnyed, és az egész életedet.

Jézus így szólt: - Megegyeztünk. – aztán kifizette az árat…”

Ezzel George Thomas fogta a madárkalitkát, és lement a szószékről.

Lelkigyakorlat- első történet

Két történet nagyon megragadott.
Az egyik:

"Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. 

Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott.

Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta: SZERETLEK APA!

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.

Legyünk tudatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!"

Matek óra az 5. osztállyal

Mai tanagyag volt az osztás fogalmának bevezetése. Ezt úgy csináltam, hogy 12 epret osztottunk el, először 3 felé, majd 4 felé, 6 felé, végül két felé. Az utolsó osztásnál az volt a "keretsztori", hogy a végére már csak Apa és Anya marad, mi jut nekik?

Erre az egyik kisfiú: Hát a mosogatás! :)

Készülnek az eprek- a színezetlen egy elrontott példány.

Az ellenségekről

Nagyon szeretem Weöres Sándort. A teljesség felé c. kötete nekem olyan, mint másnak Márai Füveskönyve. A napokban ebbe az idézetbe botlottam bele, talán érdemes rajta elgondolkodni.

"A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet, hanem az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, hanem a méltóságteljes piócaság és handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, hanem a társadalmi tisztesség, mely míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaságpótlékot kínál."

Ébresztő!

Ez gyors lesz, mert még adós vagyok a mai napnak egy óravázlattal a 6.osztálynak-éljenek a kétéltűek! Illetve epreket kell rajzolgatnom az 5.osztályosoknak matek órára.

Szóval. Ébresztő. Már napok óta próbálom valahogy beállítani az egyensúlyt a korai kelés-korai fekvés között, ami többé kevésbé sikerül is. Tegnap este sikerült már fél11-kor ágyba kerülnöm (tejóég, mindjárt annyi az idő, no mindegy), és napok óta 6- negyed 7 a kelési időpontom. Más volt ez a mai nappal.

Előzmény: apu kapott a kedves munkatársától egy olyan számológépes micsodát, ami képes hőmérsékletet mérni (kintit és bentit is), talán Rád is szól, ha elfelejtesz valamit, ja és a legfontosabb, hogy ébresztőóra is egyben! A bökkenő az, hogy nem tudjuk az utóbbi funkcióját (sem) használni. Így történhetett, hogy valaki talán egy nagy beszélgetés közben nyomogatta ezt a kedves kis készüléket, beállítva annak ébresztőóra funkcióját.

Visszatértünk a jelenbe. ZULU. Március 8. Csütörtök. Hajnali 5 óra. Otthon. Mindenki alszik. Rem, vagy nemrem fázis. Álom Istvánról, aki lelökött Győrben a hídról. Ne, István, ne! Már a vízben is vagyok! Jé, élek. Valami pittyegés a távoli messzeségből. Kimentenek, semmi bajom. A pitttyegést még mindig hallom, egyre erősödik, egyre idegesítőbb. Miért nem hagyja már abba? Felébredek. Rápillantok a telefonomra. 5 óra! Ne! Nem, ez nem az én ébresztőm. Morgolódás, düh. Na, végre, abbahagyta. Elképzelem magamat, ahogy ezt a készüléket baltával szétvágom három határozott, erőteljes ütéssel...

Konklúzió: most este kiraktam házon kívülre ezt a szörnyeteget, mert ha még egyszer erre kell kelnem, valóban szétszedem és apró darabjait előbb még apróbb darabokra szedem, utána elégetem, majd kiteszem a ház négy szegletébe tanulságul a többi erre vetemedni szándékozó ébresztőórának.

Látogatás a temetőben

Reggel Zolival kérésemre tiszteletünket tettük a kiszsidányi temetőben. Egészen más ez a hely, mint az "átlagos" temetők. Ide már hosszú évszázadok óta temetkeznek a falu lakosai. Amiért különleges az az, hogy míg pl. Kgen a más sírokra való temetkezéstől elszorul a gyomrom, itt valahogyan természetes módja van annak, hogy az a hely, ahova másokat temetnek, egyszer csak megszűnik sír lenni és egyenlő lesz a földdel. Furcsa, de azért mégis valahogyan nyugtató érzés volt ott sétálni a sírok között...

Tanítani

fárasztó. Legalábbis nekem. Legalábbis az első héten az volt. Csütörtök volt a holtpont, amikor a nap végére éreztem, hogy elment a hangom a sok beszédtől.

Ami nehéz:
- felkelteni az érdeklődésüket, mindig érdekes dolgokat kitalálni nekik
- elmagyarázni nekik az ő szintjükön a dolgokat
- következetesen szigorúnak, de mégis kedvesnek lenni
- elfogadni az ő problémájukat

Ami erőt ad:
- ha érzem a ragaszkodásukat és a szeretetüket
- ha sikerül óra végén odáig eljutni, amíg terveztem
- ha örülnek nekem nap elején
- ha érzem a kollégák fokozatos elfogadását
- a jó idő
- ha tudok haladni a szakdolgozatommal
- ha látom, hogy élvezik a feladatokat, játékokat, amiket viszek nekik
- szeretteim szeretete :)

Napi best of :)

Egyik kislány a 6. osztályból, természetismeret óra végén:
- Legyen szíves, magán sárga harisnya van?
- Igen.
- Jaj, mert én eddig azt hittem, hogy ilyen színű a lába.

(...)
:)

Milyen víz?

Megnyugtató, mikor nem vagy annyira jól és másnap ezt olvasod az evangéliumban:
"Kérjetek,  és  adnak
  nektek; keressetek,  és találtok;  zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.
  Mert aki  kér,  az kap;  aki  keres, az  talál;  aki zörget,  annak  ajtót
  nyitnak."

Az első tanítás

Hát, nem ment simán... Az 5. órában kellett matekot tanítanom a 6.osztályosoknak. A házi feladatot ellenőrizni kellett, de nem értették, így megcsúszott az egész óra, a szóbeli osztás volt az új anyag, amit azért remélem megértettek. Izgultam eléggé, és ha belegondolok, ez volt az második, vagy harmadik olyan óra, amit igazán én tartottam. Most a holnapi óráimra készülök: idegenvezetés formájában fog zajlani a Budapestről szóló óra. Éppen ehhez gyűjtök most anyagot.

Befejeztem

Megnéztem ugyanis az utolsó Szomszédok részt. Zolival beszéltük, hogy ha egy igazán jó filmnek, vagy könyvnek a végére érsz, maradhat benned egy hiányérzet, hogy vége van, nincs folytatása. No, nem volt ilyen katarzis számomra az utolsó rész megnézése, de azért hiányozni fog ez a magyar állapotokat bemutató, olykor hihetetlenül gagyi teleregény. Anno csak úgy, kíváncsiságból kezdtük el Zolival közösen nézni, ő hamar végzett vele, én meg már egy éve húzom. 

A Szomszédok egy olyan sorozat, amit ha megnézel, nem leszel tőle szívbajos, tudsz a megoldatlan szerelmi szálaktól és a bűnügyektől is aludni. Nem lehet a mai pörgős sorozatokhoz hasonlítani, de attól még jó volt esténként azon csodálkozni, hogy mikor lesz végre Mágenheimék  házassága felhőtlen és kitekintés-mentes, milyen rablótámadások és maffia leszámolások történhetnek egy sima, átlagosnak látszó fővárosi kis presszóban, milyen komoly gondjai vannak egy erdőmérnöknek és még folytathatnám. Szerettem a sorozatban játszó színészeket, különösen a hangszínüket az általuk játszott karaktereket is. (Különösen kedves volt a jó öreg Janka néni, aki, ha megjelent, mindig bebizonyította, hogy tudja még überelni taplóságát. :) 

Hiányozni fog azért...

Csalódás

Nem olyan régen beszélgettünk arról itthon, hogy mi is valójában a csalódás. Amit közösen megfogalmaztunk az az, hogy valójában nem az emberekben csalódunk, hanem abban a képben, amit magunkban az illetőről kialakítottunk. Mert az az illető mindig is lusta, vagy önző, vagy féltékeny, vagy bántó, kicsinyes, vagy rosszindulatú volt. Csak mi reméltük, hogy mégse olyan, hogy jobb annál, mint amit mutat. Ezért olyan nagy fájdalom, ha valakiben csalódsz, mert olyankor talán egy kicsit magadban is, az ítélőképességedben is csalatkozol...

Kikelet

Ma napok óta először végre kimozdulhattam otthonról, mert be kellett mennem az iskolába megbeszélnem a jövő heti tanításomat. Hazafelé gyalog jöttem. Annyira szép idő volt és volt időm szépen lassan körbenézegetni, és miközben csicseregtek a madarak, szagolgattam a tavaszt és észrevettem pár addig nem szembeötlő dolgot, ami mellett már 100szor biztosan elmentem, néztem, de eddig nem láttam.

Torkos csütörtök

Milyen jó érzés, mikor az emberfialánya barátosnéja eljön csak azért a messzi Győr városából egyenesen Kőszegre, hogy aztán egy délutánt közösen eltölthessen vele! Milyen jó erre készülni, elképzelni, mit fogtok csinálni! Milyen jó, amikor szeretettel fogadják őt, azok, akiket szeretsz! Milyen jó dolog megmutatni azokat a helyeket, amik hozzád tartoznak! Milyen jó igazán finom torkoscsütörtöki forrócsokoládét inni olyasvalakivel, aki értékeli ezt! Milyen jó, amikor az unokaöcskös nagyon nem akarja, hogy elmenjünk tőlük! Milyen jó volt ez a délután!

Jel

A betegség utáni jobbanlét abszolút jele, hogy kicsit nagyobb a rend a szobámban, és hogy van erőm nemkorán lefeküdni. Alváááás!

Ja, és ez a 101. bejegyzés, ha jól látom. 101, mint a kiskutya. És tegnap volt Hamvazószerda. És jó lenne, ha készülnék rendesen a Húsvétra.

Emlékezet

Rengetegszer fordult már elő velem, hogy egy előadásnak egy lényeges momentumát, egy vicces, érdekes történetet -ami akár éppen velem történt meg- ,vagy egy előre megbeszélt időpontot, egy "majd rád írok"-ot felejtek el.  "De tudod, emlékszel, Te is ott voltál!" - és tényleg ott voltam, de egyáltalán nem emlékszem.
Ezek az információk hova vesznek el? Nem vesznek el, csak átalakulnak? Mivé? :) A rajzfilmeknek a szövegét pedig hogyan tudom évtizedekig eltárolni?

Naptár

A naptár, ami akkor jó, ha sok dolga van az embernek.
Ami akkor jó, ha áthúzhatjuk ceruzával, tollal, filccel, jó erősen a felírt már kész tennivalót.
Ami akkor felesleges, ha annyira sok dolgunk van, hogy még beleírni sincs időnk.

- A hétvége egyik okfejtése Szilvivel :)

Tipikus

Ma kezdhettem volna a tanítást (igaz, csak 1 órában) a 6.osztályban, erre tegnap, miután hazajöttem a Krecsefáról, belázasodtam, azóta nyomom az ágyat. Ollé!
Biztosan most bosszulja meg magát a kevés alvás, a túl sok program, az idegeskedés.

Az is eszembe jutott, hogy igazából a győri bál óta nem pihentem ki magam rendesen. Utána fel kellett mennem Győrbe ugye, onnan hazajöttem, iskolai farsang, onnan pedig egyből mentem cserkészkedni.

Szakdolgozat

Ezt az idézetet találtam, mikor keresgéltem a szakdolgozatomhoz a játékkal kapcsolatban. Abszolút egyetértek.

"Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban."
Lev Tolsztoj

Front és dilemma

Ma délelőtt sikerült beszélnem egy szombathelyi iskola igazgatónőjével, mert még mindig keresek helyet rehabilitációs gyakorlatra. Pozitív volt, de mondta, hogy szerdán hívjam vissza, mert meg kell kérdeznie még a kollégáit. Ezután egy matek óra a 6. osztályosokkal, akik olyan zizik voltak, mint a csuda. Éljen a meleg front! Utána pedig egyéni fejlesztési óra.

Most, mikor hazajöttem a mai két órámról, két fontos email várt.
1. Zsófia hercegnőtől, hogy a héten muszáj elmennem Győrbe, mert 10 könyvemnek lejárt a kölcsönzési ideje és ez naponta könyvenként 20 ft-tal növekszik...
2. Mirjam írt, hogy  biztosan tudok menni Győrbe a specibe gyakorlatra.

Szóval megyek vissza Győrbe márciusban. Vagy most mi legyen? Az elmúlt egy hétben ez az 5. változat...

A nád és a gyékény

Ez lesz az első tanagyag, amit majd a 6. osztályosaimnak tanítani fogok. Eléggé száraz téma, a tankönyv szörnyű és a gyak.vezetőm szerint is ezt a részt hihetetlenül unni fogják a gyerekek. Na, majd én teszek róla, hogy ne unatkozzanak... Kihívás- elfogadva ;)

Az első nap

Ma volt az első hospitálásom az összefüggő közoktatási gyakorlaton. Hétfőnként csak fél 12-re kell bemennem (ráadásul csak 1 órára), és ilyenkor a hatodik osztályosokkal vagyok. 11 fős az osztály, ebből ketten vannak lányok. Nagyon aranyosak, bár az 5. órában, matek órán nem voltak túl motiváltak, de azt hiszem jól fogom magam itt érezni.
Holnap már 8-ra megyek.

007.

Ezt a képet a szomszéd lányok kapták tőlem az ajtajukra. Találó azt hiszem.

Megbeszélés

-írtam fel a címet még egy hete. Sajnos már fogalmam sincs, milyen megbeszélésről akartam itt írni. :) Ilyen az én memóriám. Ennyi. :)

Véletlenek

...még mindig nincsenek!

Már hetek óta tervezem, hogy megkeressem egy kedves régi tanáromat, akivel általános iskolában nagyon jókat beszélgettem és nagyon jó embernek ismertem meg.
Dorottya itt volt nálunk (rájöttünk 4 év után ugyanis, hogy nem is lakunk mesze egymástól, mindössze 15 kmre...) estig, lekísértem a buszra és pont azzal a busszal jött meg az én volt tanárom, amivel Dorottya ment tovább. Gyorsan a nyomába eredtem és megbeszéltük, hogy valamikor jó lenne egyet beszélgetni. Most mindjárt fel is hívom!

Ihlet nélkül

Annyira képtelennek érzem maga arra, hogy írjak egy szakdolgozatot, hogy az eszméletlen! Tudom, hogy ezzel a mentalitással még annyira se megyek, mintha nem így állnék a dolgokhoz, most mégis ez van. Nem érzem magam készen erre! A határidő sürget, de azt se tudom, hogy álljak neki... Illetve tudom, mondták már páran, hogy a vázlatból kell kiindulni, de akármi mást csinálnék szívesebben, mint ezt. Nem jön az ihlet. 

Szedd már össze magad!!

Hm...

Érdekes, hogy a szakon, ahol már lassan 4 éve tanulok egészen eddig érdekes hiedelmeim voltak a csoporttársaimmal kapcsolatban. A ma délelőttömet Ildivel töltöttem, aki egy nagyon klassz, csupaszív lány és akiről egészen pár hónappal ezelőttig az ellentétét gondoltam. De ugyanez elmondható K. Zsófiról is, akivel a félév elején lettünk igazán jóba és azóta sajnálkozunk, hogy miért nem előbb? mert akkor talán ebben a koliban lehetett volna stb. és még egy jó példa erre a jelenlegi szobatársam, a magát Zsófia hercegnőnek nevező Zsófink :), akiben szintén egy nagyszerű ember ismertem meg, és akiről egészen szeptemberig fogalmam sem volt, hogy egyrészt szobatársak leszünk, másrészt, hogy hajnalig fogok beszélgetni, vagy egymást fogjuk dobálni zselésgolyóval...

Aztán elgondolkodtam azon is, amiről Biankával és Dorottyával beszélgettünk tegnap este a kedvenc kiskocsmánkban -ahova betértünk egy-egy sörre és egy őszilére-, hogy igazából ki tudja, hogy kivel lettünk volna jóba, ha mi Zsófival a kezdetektől  jobban megismertük volna egymást? Mennyire máshogy alakulhatott volna ez a pár év... Valamiért biztosan így kellett lennie...
Illetve most az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy mennyire hirtelen tudunk ítélni, sokszor alap nélkül egy-egy jelentéktelen dolog alapján. Érdekes...

Lassan egy éve...

létezik az itt látható videó, amit még anno Welcome Europe órára kellett készítenem.

Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.